2011. október 15., szombat

Ezért érdemes csinálni!

Bár az idei tanévből még nem telt el két hónap, mégis elmondhatom, hogy a tanulók, szülők visszajelzései erőt, hitet adnak az elkövetkező évek változásaihoz. Megerősítenek abban, hogy érdemes csinálni.:)

Mindig örömmel tanítottam a kisebbeket, ezért örültem, amikor megtudtam, hogy a 9-10 éveseket én vezethetem be a német nyelv rejtelmeibe. És nem is csalódtam bennük. A sok csillogó, érdeklődő szempár elfeledteti velem, - ha csak 45 percre is - a napi problémákat, bosszúságokat. A bizalmukat próbálom azzal meghálálni, hogy tananyagtól függően igyekszem mindig saját készítésű interaktív feladatokkal megörvendeztetni őket. A jelenlegi kedvenc az akasztófa játék modern változata. (Notebook szoftver focis, kosárlabdás, paradicsomdobáló játéka) 
A feladat megoldása közben pedig az egyik kisgyermek ezt mondta a másiknak: 
"Sajnálhatják azok, akik nem tanulnak németül, mert nem játszhatnak ezekkel a játékokkal." (Nálunk ugyanis a német nyelv választható tantárgy.) Őszintén szólva, ez nagyon sokat jelentett nekem.:)

Egy másik alkalommal a ClassToolsNet egyik játékával gyakoroltuk a megtanult szavak névelőjét. A feladat után az egyik kislány ezt kérdezte: "Tanár néni, az internetre mikor teszi ezt fel?" Azóta sajnos időhiány miatt erre még nem került sor, de a kislány nem felejtette el, és ezért most a hétvégén mindenképpen törlesztem ezt az adósságomat. :)

Természetesen informatikaórákon is ér sikerélmény. A tavalyi évhez hasonlóan idén is használjuk az Edmodo-t, sőt a 6. osztályosokkal is megpróbálkoztunk a virtuális osztályteremmel. Eleinte kicsit nehezebben ment néhány tanulónak, de most már segítség nélkül, egyedül is tudnak benne gyakorolni. Mivel az Edmodo is változáson ment keresztül, ezért nagy örömömre, már ott is tudok kvízeket, felméréseket készíteni. A rendszer kiértékeli a válaszokat, amit a tanulók  maguk is meg tudnak nézni. Sőt, ők hamarabb rájöttek arra, hogy melyik szín mit jelent  rendszerben, és így maguk is tudták ellenőrizni a munkájukat. Mivel jövő héten dolgozatot írnak a gyerekek, ezért kicsit félve kérdeztem meg tőlük, hogy papíron vagy a gépen szeretnének-e dolgozatot írni. A válasz egyöntetű volt: számítógépen.  
Remélem, most már közülük is egyre többen fogják az internetet tanulásra használni.

Minden Kedves Olvasómnak azt kívánom, hogy  hasonló élményekben legyen része.

2011. október 9., vasárnap

Tananyagok különböző rendszerekben

A PROMPT Oktatóközpont segítségével részletesen is megismerkedhettem a Moodle keretrendszerrel, beállítási lehetőségeivel és működésével is. 
Mivel az elmúlt tanév során még nem ismertem a Moodle keretrendszer beállítási módjait, ezért kerestem tanulóimnak egy olyan lehetőséget, ahova feladatokat, teszteket, űrlapokat tehetek fel osztályonként. Így akadtam rá az Edmodo-ra, ami tulajdonképpen nem egy keretrendszer, hanem egy "mikroblog". A rendszer egyik számomra legfontosabb lehetősége az, hogy osztályonként megadhatok linkeket, feladatokat, stb. Természetesen előtte is használtunk linkeket, de többször előfordult, hogy több tanuló rosszul másolta le az URL címet a tábláról, így az nem is működött. Az Edmodo-ban ez nem fordulhat elő, hiszen csak a megadott linkre kell kattintani.
Tavaly a 6., 7. és 8. osztályosokkal dolgoztunk a rendszerben. Az idei tanévben megismertettem a most 6. osztályos tanulókat is ezzel a lehetőséggel. Az első reakciójuk ez volt:

"Hiszen ez olyan, mint a Facebook."

Igen, valóban hasonlít rá, de hasonlít a Moodle-ra is. Hiszen az Edmodo-ban is tudjuk követni a tanulók tevékenységét, tudunk kommunikálni egymással üzenetek formájában, különböző állományokat tudunk feltölteni. Igaz, a tananyag nem jelenik meg olyan formában, mint a Moodle-ban. De erre is találtam egy megoldást. Az eXeLearning-es anyagot a megismert módon felteszem a www.staticloud.com oldalra és a linket adom meg a tanulóknak az Edmodo-ban. Mivel állandóan fejlesztik az oldalt, ezért mindig valami újdonság jelenik meg rajta. Ma vettem észre, hogy kvízeket (igaz-hamis, kiegészítés, rövid válasz, több válasz közül a helyes kiválasztása) is lehet benne készíteni, amihez időkorlát is beállítható. Érdemes bepillantani a "Communities" -be is, ahol sok ajánlatot találunk más kollégáktól. Főleg matematika oktatásánál, illetve az angol nyelv oktatásánál használhatók kiválóan.
Úgy gondolom, az internet olyan lehetőségeket kínál mindannyiunk számára, amit vétek nem kihasználni.